Tegnap, amikor a sokadik videót néztem arról, hogy milyen király az új Galaxy Z Fold6, tudtam, hogy ennek a telefonnak a zsebemben a helye. Tudod, az a fajta vágy volt ez, amikor az ember érzi, hogy valami olyasmit talált, ami tényleg forradalmi, nem csak egy újabb telefon a sok közül.
Este, miután lefektettem a gyerekeket és a feleségem is belemerült a sorozatába, nekiültem rendesen utánanézni. Azt hittem, ez gyorsan megvan, de basszus… négy óra után még mindig csak vakarni tudtam a fejem. Pedig telefont már vettem párszor életemben, de ez más kategória volt. Szerencsére rábukkantam egy oldalra, ahol nem csak a szokásos marketingdumát nyomták, hanem igazi felhasználók írták le a tapasztalataikat.
Volt ott egy vállalkozó srác, aki részletesen leírta, hogyan használja munkára ezt a kis csodát. „Ember, ez olyan, mintha egy komplett irodát hordanál a zsebedben!” – írta, és ez nagyon bejött. Aztán találtam egy videóst, aki nem csak simán bemutatta a telefont, hanem két hétig használta és minden apró részletet dokumentált. A hibákat is őszintén megmutatta, nem csak a jó dolgokat.
A legnagyobb sokk persze az árcédulánál jött. A feleségem majdnem hanyatt esett, amikor meglátta. „Te megőrültél? Ennyi pénzért egy használt autót is vehetünk!” – mondta. De próbáltam elmagyarázni neki, hogy ez nem csak egy telefon, hanem egy mini számítógép is. Két hétig gyűjtöttem az információkat, néztem a videókat, mint egy megszállott. A végén már olyan részletesen ismertem minden funkcióját, hogy a kollégáim techgururnak kezdtek hívni.
Amikor végre megérkezett, olyan izgatott voltam, mint egy kisgyerek karácsonykor. A kicsomagolás külön rituálé volt, még videóra is vettem. Az első napon az irodában mindenki körbeállt, mint valami új csodát. Még a főnök is „véletlenül” többször elsétált az asztalom mellett, hogy lássa, ahogy kinyitom-becsukom.
Most, hogy már egy hete használom, teljesen másképp látom a mobilozást. Reggel a buszon szétnyitom és úgy olvasom a híreket, mint egy kis újságot. A prezentációkat előkészítem rajta útközben, aztán az irodában csak rákötöm a nagy monitorra. A múltkor egy kávézóban dolgoztam, és a szomszéd asztalnál ülő srác tátott szájjal nézte, ahogy használom – szerintem már rendeli is magának.
A feleségem, aki először a fejét fogta az egésztől, most már rendszeresen elkéri, hogy recepteket nézzen rajta a konyhában. Mondjuk szerintem titokban TikTokozik, de mindegy is. A gyerekek meg teljesen odavannak érte – a kislányom már rajzolt is egy képet, amin én vagyok a „hajtogatós telefon szuperhős”.
Persze van pár vicces szituáció is. A múltkor például egy étteremben kinyitottam az asztalnál, és majdnem beleejtettem a levesbe. A pincér úgy nézett rám, mintha most szálltam volna le egy UFO-ról. De tudod mit? Megérte minden fillért. Ez nem csak egy telefon, hanem egy kis darab jövő a zsebemben.
És a legviccesebb? A kollegám, aki eleinte hülyének nézett, hogy ennyit költök egy telefonra, most már napi szinten kérdezget róla. „Te, és tényleg lehet rajta normálisan dolgozni? És meddig bírja az aksija? És nem látszik a hajtás?” Szerintem már ő is félretesz rá, csak még nem meri bevallani a feleségének. De ki tudja, lehet, hogy hamarosan már nem én leszek az egyetlen „hajtogatós” a cégnél!
