Tegnap este, amikor már harmadszor keltem fel vízért a fullasztó melegben, végre rákerestem a legjobb mobil klíma kifejezésre a neten. Tudod, az a fajta hőség volt, amikor az ember már azon gondolkodik, hogy beköltözik a hűtőbe, és a falak úgy ontották a meleget, mintha egy kemencében laknék.
Reggel a melóban már úgy néztem ki, mint aki most mászott ki egy szaunából, szóval ebédszünetben nekiálltam rendesen utánanézni a dolgoknak. Te, én azt hittem, ez olyan egyszerű lesz, mint pizzát rendelni, de basszus… három óra keresgélés után még mindig csak vakarni tudtam a fejem. Aztán rátaláltam egy fórumra, ahol végre normális emberek írták le a tapasztalataikat, nem csak olyan megfizetett véleményeket olvastam.
Volt ott egy faszi, aki pont olyan tetőtéri pokolban lakik, mint én. Úgy leírta a tapasztalatait, hogy röhögtem és jegyzeteltem egyszerre. „Gyerekek, ne dőljetek be az akciós kütyüknek, mert azzal csak a szomszédot idegesítitek a zajjal, magatokat meg a számlával!” – írta. Na, ez megfogott. Aztán találtam egy videóst, aki tesztelte a különböző típusokat. Nem olyan fancy bemutatót nyomott, hanem megmutatta azt is, amikor valami nem működött.
A nagy fejtörés persze az árnál jött. A barátnőm már le se ült mellém a kanapéra, mert ott görnyedtem a számok felett, mint valami megszállott könyvelő. Pedig csak azt akartam kiszámolni, melyik készülék mennyi áramot zabál. Még Excel-táblázatot is csináltam, amit a kollégáim szerint már tényleg túltoltam. De mondtam nekik: „Srácok, ez nem egy ventilátor, amit kidobsz, ha nem jó!”
Amikor végre kiválasztottam egyet, kezdődött a nagy várakozás. A futárcég appját olyan sokszor frissítettem, hogy szerintem már személyesen ismertek a szerveren. A szomszédok meg már azt hitték, valami titkos csomagot várok, annyit leskelődtem az ablakból. De amikor megjött, olyan boldog voltam, mint egy gyerek a Mikulás-ajándékkal.
Te, a beszerelés… az egy külön fejezet volt az életemben. Azt hittem, ez olyan lesz, mint összerakni egy IKEA-szekrényt. De nem. A macskám úgy nézett rám három órán keresztül, mint egy hülyére, ahogy próbáltam megfejteni, melyik cső hova megy. Szerencsére a szomszéd Pista bácsi, aki valami ezermester féle, megsajnált és átjött segíteni. „Fiam, te úgy tartod azt a fúrót, mintha harapna!” – mondta röhögve.
Most viszont, hogy működik… te, ez egy másik világ! Úgy alszom, mint egy csecsemő, és nem kelek fel óránként hideg zuhanyt venni. A macskám imádja, egész nap ott fekszik a hideg levegő útjában, mint valami sarkkutató. A barátnőm meg, aki eleinte hülyének nézett az egész projektért, most már úgy jön át, mintha ez lenne a városi strand.
És tudod mi a legjobb? A szomszédok, akik eddig csak sajnálkozva néztek rám a tetőtéri lakás miatt, most sorban kopogtatnak be „csak egy kávéra”. Múltkor Mari néni azt mondta: „Fiam, ez jobb, mint a Balaton!” Most már értem, miért voltak régen olyan népszerűek a mozik nyáron. A postás srác meg már azt kérdezgeti, hol vettem, mert ő is tetőtérben lakik.
Persze, a rezsi picit följebb ment, de tudod mit? Megéri! Már nem úgy ébredek, mintha egy szaharai túráról jöttem volna, és végre normálisan tudok home office-olni is. A főnök szerint sokkal hatékonyabb vagyok, mióta nem olvadok szét a meetingeken. És a legjobb? Most én lettem a lakóközösség kedvence – ha hőségriadó van, mindenki hozzám menekül. Mondjuk a sörfogyasztásom megnőtt, de ez már egy másik történet… Ja, és a múltkor még a volt főbérlőm is felhívott, hogy tanácsot kérjen, milyet vegyen. Na, ekkor éreztem először életemben, hogy talán mégse vagyok annyira béna ezekben a dolgokban!
